Mi az, hogy ESG?
A világ és Magyarország így válaszol

Mehlhoffer Tamás

Archív cikk

Az évtized legátfogóbb globális kutatását tette közzé az Ipsos arról, mi a fenntarthatóság és ESG jelentése. 34 országban több mint 8 ezer embert kérdeztek meg a környezetvédelemről, a társadalmi hatásról és ezzel kapcsolatos prioritásaikról.

A felmérésben Magyarország is helyet kapott. Azért érdemes megnézni, mire jutottak a felmérésben, mert az itt kapott eredmények alapvetően befolyásolják miként kell a szervezeteknek, az állami és versenyszférának viszonyulni a fenntarthatósági erőfeszítéseiket tekintve.

Nem könnyű feladat olyan programok, szolgáltatások, politikák és stratégiák kidolgozása, amelyek megfelelnek a célnak, és amelyek elősegítik egy szervezet vagy kormányzati szerv hosszú távú fenntarthatóbb működését. Hiszen minden országnak megvannak a maga sajátosságai, amelyek történelmen, nyelven és kultúrán alapulnak.

írja az Ipsos felmérése elején.

Csak azért, mert egy megközelítés működik egy helyen, még nem jelenti azt, hogy máshol is sikeres lesz.

Ezt vette alapul az Ipsos felmérése elkészítéséhez. Céljuk az volt, hogy egy pillantást vessünk arra, mit jelent az ESG az emberek számára szerte a világon. Mindennapi életük szemszögéből.

  • Azt vizsgálták, hogy az emberek egy adott környezetben hogyan viszonyulnak a szóban forgó témához,
  • melyek a vállalkozásokkal és intézményekkel szembeni elvárásaik,
  • hogyan lehet az egyéneket pozitív cselekvésre ösztönözni,
  • hogyan tudjuk jobban megérteni az egyént és kommunikálni feléjük.

Az ESG-kezdeményezésekkel kapcsolatos fellépés egyre inkább szükségszerűvé válik – amely a társadalom gondolkodásának megalapozott véleményével kezdődik.

Fenntarthatóság = tiszta energia?

A felmérés első részében a fenntarthatóság jelentését kutatták világszerte.

A globális közvélemény körében a „fenntarthatóság” kifejezés sokkal erősebben kapcsolódik a környezetvédelmi témákhoz (Enviromental), mint a társadalmi (Social) vagy vállalatvezetési (Governance) tematikához. Az átlag a klímaváltozásra, levegőszennyezés, műanyaghulladék és a tiszta energia témáira asszociál a leginkább. Mi több, a megkérdezettek közel egyharmada, 23% a megfizethető megújuló energiát érti a kifejezés alatt. Különböző országokban eltérő specifikus jelentéseket hordoz. A szervezeteknek és kormányzati szerveknek egyértelműen meg kell határozniuk, hogy miről szeretnének informálni ESG-kommunikációik során.

Magyarország szintén felbukkan a felmérésről készült riportban: az eredmény némiképp eltér a globális átlagtól. Nálunk a legerősebb fenntarthatósági téma (38%) a környezetnek nem ártó, rezilienes iparágak kifejlesztése, ezt követi „annyi fogyasztás, amennyire éppen szükség van, felesleges hulladék termelése nélkül – mindezek jóval magasabb átlagga, mint a globális.

Hazánkat egyik példának említik, amikor arról esik szó, hogy a társadalom nem úgy gondolja, hogy kormányának van valós elképzelése arról, miként kezeli az állam a klímaváltozás kérdését, és hogyan fogja össze a civileket, a vállalati szektort és a közszférát. Magyarország az egyik legrosszabb eredményt produkálta a világon, csupán a megkérdezettek 15%-a vélte úgy, hogy jó irányban halad az állam e tekintetben.

Ez az ESG jelentése a cégeknél

Ennek ellenére a felmérésben résztvevők a multinacionális cégektől leginkább a társadalmi kérdések megoldását várják (43%), és csak másodsorban a környezeti gondokét. Társadalmi kérdéseken pedig a munkavállalók diverzitását, a vállalati kultúra befogadó jellegét (inkluzivitását), a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését értik.

Itthon az LGBT-jogokat féltik a leginkább

Az emberek elvárják, hogy a kormányok élen járjanak az egyenlőtlenségek csökkentésében. Ám, országonként komoly eltérést mutat annak megítélése, hogy a társadalom mely csoportjait tekintik leginkább egyenlőtlen vagy méltánytalan bánásmódban lévőnek. Magyarország például eltérést mutat a globális átlagot tekintve az egyenlőtlenség felfogásában a felmérés szerint. Miközben a világ nagy része úgy látja, hogy a mozgáskorlátozottak szenvedik el a legnagyobb hátrányt, ha a fair vagy egyenlő bánásmódról van szó (átlag 33% véli így), őket pedig a nők (26%) és mentális egészséggel kapcsolatos gondokkal küzdők (25%) követik a listán, Magyarországon kimagasló az LGBT-közösséggel kapcsolatos megkülönböztetés elítélése (38%). Ezen kívül itthon egyébként a neurodiverz (pl. autista, ADHD-s vagy diszlexiás) és az etnikai kisebbségek helyzetét tartják a legnehezebbnek.

Globálisan a fenntarthatóságért

Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet globális erőfeszítésnek tekintik. Minden országnak együtt kell működnie az éghajlatváltozás teljes körű kezelése érdekében. Néhány országban azonban úgy tűnik, hogy túl sok áldozatot követelnek tőlük. 76% gondolja úgy itthon, hogy globális összefogás szükséges a környezeti katasztrófa megállításához, nagyjából a világátlaggal egyezik meg.

Hosszú távú lépések csak a fejlett világban várhatók

A társadalmi kultura alakítja az emberek attitűdjét, felfogását és viselkedését az ESG témákkal kapcsolatban. Erre jó példa, hogy a fejlett országokban az ESG jelentése a hosszú távú, a következő generációkban hatást kifejtő lépésekkel kapcsolatos. Ezekben a társadalmakban (például Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban) nem az emberek saját életében tapasztalható, azonnali változás a fontos, hanem gyermekeik, unokáig életminőségének megőrzése vagy éppen akár a civilizáció fennmaradása. Eközben a fejlődő országokban sokkal inkább azok a módszerek lehetnek sikeresek, amelyek hatása azonnal érezhető. Ennek oka, hogy e nemzetek, régiók még nem élvezték a prosperitás azon évtizedeit, amelyet a fejlett országokban már megtapasztaltak, ezért előbb ezekből a javakból akarnak részesülni: ez pedig felülírja azt, hogy ez az életmód jól láthatóan fenntarthatatlannak bizonyult.

Amikor a szervezeten belül a „fenntarthatóság” kifejezést hallja,
mit jelent az Ön számára?

Forrás: Ipsos

Olvasd el ezeket is!

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.