Idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja

Hiperzöld

Archív cikk

A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása ezen a napon lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

Bár 2022-ben a túlfogyasztás napja július 28-ára esett, tehát látszólag öt nappal lassult a fogyasztás mértéke. Ám az idén az eddigiekhez képest részletesebb adatokkal dolgoztak a dátum kiszámításánál, így a tényleges változás valójában egy napot jelent – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete az MTI-vel.

1970-ben még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség. Magyarországon május 30-án jött el a fordulópont – áll a közleményben.

Magyarországon 2023-ban május 30-ra esett a túlfogyasztás napja.

A WWF Magyarország megbízásából 2023 júniusában átfogó közvélemény-kutatás készült. Ebben felmérték, hogy miként viszonyul a 18-59 éves magyar lakosság a fenntarthatósághoz és ezen belül is a környezet- és természetvédelemhez. A reprezentatív kutatás 500 fő online megkérdezése alapján készült. Az eredmények nem mutatnak kedvező tendenciákat, különösen a fiatal felnőttek hozzáállása változott az előző évekhez képest.

Bár a klímaváltozás tényét és a környezeti változások bolygóra gyakorolt hatásait ma már csak egy szűk réteg tagadja, jelentős eltérés mutatkozik a lakosság egyes szegmenseiben a részletek ismeretét és a tetteket illetően.

  • A lakosság 59 %-át valódi környezettudatosság jellemzi, azonban a 30 év alattiak ebben a csoportban jóval kevesebben vannak, mint három évvel ezelőtt.
  • A lakosság további 20 %-át teszik ki a „pszeudo-környezettudatosak”. Számukra csupán látszatintézkedések erejéig érdekes a környezet- és természetvédelem, de valójában sem tájékozottságban, sem fogyasztásukban nem mutatnak valódi környezettudatosságot.
  • A fennmaradó 20 %-ot az ökoszkeptikusok alkotják, akiket hidegen hagy a környezet- és természetvédelem ügye. A 30 év alattiak éppen ebben a csoportban jelennek meg a legnagyobb arányban. 

Olvasd el ezeket is!

  • Energiacímke jön az okoseszközökre is

    A háztartási eszközökön már ismert energiacímkét vezet be rendelettel az EU az okostelefonokra és táblagépekre. A rendelet hamarosan hatályba lép és 2025 közepétől már alkalmazandó. Izgalmas újdonság a javíthatósági pontszám és akkumulátor tartóssága.

  • Ezt várja a cégektől a CSRD a körforgásos gazdaság terén

    Sokat foglalkoznak az EU új jelentéstételi irányelvével (CSRD), de még kevés elemzés jelent meg arról, mit is várnak el tulajdonképpen a vállalatoktól. Mivel előbb-utóbb, minden cég érintett lesz, ideje megkezdeni a felkészülést: lássuk először a körforgásos gazdaságra vonatkozó elvárásokat a jelentésben. A körforgásos gazdaság a fenntartható vállalati működés kulcsa, a…

  • Eljött az idő! Kkv-k számára is megjelent az EU jelentéstételi tervezete

    Az EU új javaslatot adott ki: kis- és középvállalatokra vonatkozó fenntarthatósági jelentéstételi keretrendszert. A javaslat célja egy nagyobb európai fenntarthatóság-jelentési rendszer kialakítása a CSRD keretében – írja az ESGtoday. Most a tervezet nyilvános konzultációja kezdődik. A CSRD egyelőre csak az 500-nál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatokat érinti. Jövőre már a 250-nél…

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.