Május 30-ra esik a magyar túlfogyasztás napja

Hiperzöld

Archív cikk

Mint minden évben, idén január elsején is közzétették azt a dátumot, amellyel felhívják a figyelmünket arra, hogy a Föld lakossága túllépi a természeti erőforrások kapacitásait, így bolygónkon visszafordíthatatlan folyamatokat indítunk el. A magyar túlfogyasztás napja megelőzi a globális átlagot.

A Föld túlfogyasztási napja, azaz az Earth Overshoot Day azt jelzi, hogy egy adott évben bolygónk népességének felhasznált erőforrásai mely időpontban (vagy időpontokban, például különböző területenként, országonként) haladják meg a Föld természeti rendszereinek kapacitását. Évente az említett napon az emberi fogyasztás túllépi a Föld ökológiai rendszereinek helyreállító képességét. A számítást a Global Footprint Network nevű szervezet szakemberei végzik el minden évben. Az eredményt a fogyasztás és a természeti erőforrások regenerálódási idejének aránya határozza meg. A nap felhívja figyelmünket a természeti erőforrások kimerítésére, a túlfogyasztásra, és ösztönöz ökológiai lábnyomunk csökkentésére.

Ez a dátum 2023-ben globálisan július 27-ra esik, de országonként is meghatározzák azt.

Az adatokból kiderül, hogy 2023-ban a legrosszabbul teljesítő ország Katar, ahol már február 10-én felélték a tartalékokat, a legkevésbé „bűnös” pedig Jamaika (lesz), ott december 10-én kezdenek csak túlfogyasztásba.

Magyarország sem teljesít túl jól ezen a listán, mire ez az összeállítás elkészül, már átléptük bolygónk megóvásához szükséges képzeletbeli határvonalat, május 30-án ugyanis elértük természeti javaink kapacitásának végét. Vagyis ez a magyar túlfogyasztás napja.

Országok túlfogyasztási napja – 2023

Hogyan tolhatjuk ki a hazai dátumot? Oszd meg velünk ötleteidet!


Olvasd el ezeket is!

  • 5 módszer, hogy egy filmforgatás fenntarthatóbb legyen

    Senki sem gondolja, hogy a hollywoodi szintű filmgyártás jelenleg környezeti értelemben fenntartható lenne. De mint minden iparágban, itt is bőven van lehetőség a zöldítésre – erről szól ágazati sorozatunk első része.

  • 100HA HUNERDŐ néven össztársadalmi akció indult

    100 hektár erdőt újít fel szakszerű módszerrel Magyarországon a Climate Action csapata: a projekt azonban nem csak beavatkozás a biodiverzitás érdekében, hanem egy össztársadalmi kezdeményezés, amelyben bárki, így a vállalatok is szerepet vállalhatnak a klímaváltozás megállítása érdekében.

  • Krízisek és pofonok:
    podcast a greenwashingról

    „Óriási a nyomás a vevők, munkavállalók részéről a cégeken a klímaváltozás miatt. De ha az indítja el a cselekvést, hogy valamit mondani kell, akkor kezdődik el a greenwashing” – mutat rá a Hiperzöld egyik alapítója, Mehlhoffer Tamás Bőhm Kornél műsorában.

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.