Fotó: Pexels

Kihívás elé állítja a cégeket az EU-s karboncsökkentés

Hiperzöld

Archív cikk

A fenntarthatóságot továbbra is fontosnak gondolják a cégvezetők, mégis egyre többen tartanak attól, hogy az EU karboncsökkentési irányzata nehézségeket okozhat – írja az MTI.

A K&H felmérése szerint a cégvezetői visszajelzések alapján az derült ki, hogy a fenntarthatóság elfogadottsága továbbra is magas, de a cégek, főképp a kisebbek valamelyest visszafogták az erőfeszítéseiket ezen a téren. A beszállítói láncok fenntarthatósági szempontú átvilágításáról szóló törvény miatt viszont a nagyobb vállalatok meg fogják követelni beszállítóiktól a fenntarthatósági jelentést, így felülről lefelé haladva várhatóan az egész gazdaságot áthatja majd az új szabályrendszer..

A fenntarthatósági felmérés rámutat, hogy a környezeti szempontok megítélése csaknem egyöntetű. Hiszen a cégvezetők 98 százaléka egyetért azzal, hogy a fenntartható működést nem lehet csak a költségek szempontjából értékelni. 93 százalék gondolja, hogy bármelyik vállalat hozzá tud járulni a fenntarthatósági törekvésekhez. Ugyancsak meghaladja a 90 százalékot azok aránya, akik kezdeményezték a cégüknél a szelektív hulladékgyűjtést, illetve csökkentik vagy csökkentették a papírfelhasználást. A hőszigetelés kevésbé általános, de 50 százalékot meghaladó cél a vállalatok körében. A környezetkímélő járművek használata viszont ettől elmarad, a fogyasztásukon belül a zöld energia aránya pedig alig éri el az 1 százalékot.

A felmérés szerint fenntarthatósági stratégiával mindössze a cégek 14 százaléka rendelkezik, és csak 12 százalék készít rendszeresen fenntarthatósági jelentést.

A korábbi felmérésben még 37 százalék vette figyelembe a beszállítók kiválasztásánál a fenntarthatósági szempontokat. Az idei első fél évben viszont ez csak 31 százalék volt, ami arra utal, hogy az aktuális pénzügyi helyzettől és a gazdasági kilátásoktól jelentős mértékben függ a vállalatok zöld elkötelezettsége – derült ki.


Olvasd el ezeket is!

  • Megnyílt Magyarország első ingyenes hidrogén-töltőállomása

    A Linde Gáz Magyarország Zrt. üzemeltetésében megnyílt Magyarország első hidrogén-töltőállomása Budapesten az Illatos úton. Négyezet kilogramm hidrogén tankolására van lehetőség előzetes bejelentkezés után.

  • „A zöld fesztivál azért nagy mondás”

    Hamarosan itt a 2023-as Sziget fesztivál, amely az ország legnagyobb nemzetközi fesztiváljaként mindig is elöl járt társadalmi ügyek képviseletében. Mi a helyzet a környezeti fenntarthatósággal egy ilyen hatalmas logisztikájú rendezvény esetében? Dominus Ákos, a Sziget fenntarthatósági menedzsere mutatja be nekünk, mit jelent a fenntarthatóság a fesztiválon.

  • Egyre több a jogi felelősségre vonás greenwashing miatt

    Két és félszeresére nőtt egy év alatt azon keresetek száma, amelyeket greenwashing miatt indítottak nagyvállalatokkal szemben. A legtöbb per az Egyesült Államokban és Ausztráliában folyik, amelyek hosszú távon pozitív változást hozhatnak a klímaváltozás elleni harcban.

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.