Fotó: gibox.hu

Moduláris zöldtető-rendszert fejlesztett egy magyar startup

Hiperzöld

Archív cikk

GIBox néven új, modulárisan telepíthető zöldtető-rendszert fejlesztett és szabadalmaztatott egy magyar startup. A Frustum Kft. rendszere bármilyen lapostetőre könnyedén telepíthető és erős hőszigetelő képességének köszönhetően nyáron hűti, télen melegen tartja az alatta levő tető felületét – írja az MTI.

A cég tájékoztatása szerint a moduláris rendszert három év alatt 50 millió forint befektetésével fejlesztették. A rendszer képes megtartani egy nagyobb zápor összes csapadékmennyiségét, szén-dioxidot köt meg és nem igényel öntözést.

A GIBox további nagy előnye, hogy szakértelem nélkül, órák alatt több száz négyzetmétert képes telepíteni belőle néhány ember. A hagyományos zöldtető-megoldásokkal ellentétben a GIBoxhoz nem kell újraszigetelni a tetőt, és a födém megerősítésére sincs szükség, mert a modulok egyenként 12-14 kilogrammot nyomnak, és vízzel telten is csak négyzetméterenként 146 kilogramm súlyúak.

A GIBox 15 centi vastag szigeteléssel egyenértékű

A GIBox extenzív zöldtető, az eddigi szenzoros mérések alapján az eredeti tető felszínén mért hőmérséklet télen átlagosan 5-8 fokkal melegebb, mint a külső hőmérséklet, melegben pedig átlagosan 6-11 fokkal hűvösebb, ami 15-25 centiméteres EPS szigeteléssel egyenértékű eredmény. Emellett minden más rendszernél nagyságrendekkel több vizet (négyzetméterenként 80 millimétert) tart meg. Így egy másutt komoly gondot okozó 30-40 milliméteres zápor összes vizét gond nélkül visszatartja.

A modulokba telepített varjúháj (sedum) fajok rendkívül szárazságtűrő növények. Lassan veszik fel és párologtatják el az összegyűlt csapadékot, és a tető teljes kiszáradása mellett is több hónapig életben maradnak. Megjegyezték, hogy a varjúháj 5-20 centiméterre növő, virágzó növény, nem csak látványossá teszi a zöldtetőt, de tápanyagot ad a beporzó rovaroknak, ideiglenes méhlegelőként is működik.

Kezdődhet a tömeggyártás


A zöldtetőt már több családi házon, illetve nagy területű tetőn tesztelik partner intézmények. A gyártó kapacitás – a növények előnevelésével együtt – jelenleg néhány 1000 négyzetméter havonta, de a kapacitás növelése biztosított, a modul tömeggyártása megoldott.

A társaság főleg a meglevő nagy ipari, kereskedelmi és logisztikai épületek üzemeltetőitől, illetve új csarnokok fejlesztőitől számít megrendelésekre, mert ezek hatalmas, több ezer négyzetméteres felületek, amelyeknél rendkívüli jelentőséggel bír a könnyű, és beavatkozást nem igénylő telepítés, illetve a várható energiamegtakarítás.


Olvasd el ezeket is!

  • ESG-törvényről és a Zöld Átállásról a Radiocafé 98.0-n

    Ismét A holnap tegnapja, a Radiocafé 98.0 fenntarthatósági műsorának vendége volt főszerkesztőnk, Mehlhoffer Tamás. A műsorvezető Nyul Zsuzsa több témáról kérdezte Tamást, amelyek közöl az első az a kerekasztal-beszélgetés volt, amely az ESG-törvényről szólt a zalaegerszegi Greentech kiállításon és konferencián, és amelynek moderálását a Hiperzöld.hu alapítója vállalta. Amint a beszélgetésben…

  • Eljött az idő! Kkv-k számára is megjelent az EU jelentéstételi tervezete

    Az EU új javaslatot adott ki: kis- és középvállalatokra vonatkozó fenntarthatósági jelentéstételi keretrendszert. A javaslat célja egy nagyobb európai fenntarthatóság-jelentési rendszer kialakítása a CSRD keretében – írja az ESGtoday. Most a tervezet nyilvános konzultációja kezdődik. A CSRD egyelőre csak az 500-nál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatokat érinti. Jövőre már a 250-nél…

  • Az Ön közel-keleti partnerei is ESG lázban égnek!

    A PwC Middle East pénzügyi-gazdasági tanácsadócég legújabb jelentésében azt állítja, hogy egyre több vállalat helyezi előtérbe az ESG-célokat, és az átlátható, őszinte cselekvésre összpontosít.

ingyenesen elérhetővé tettük Üzleti fenntarthatósági portálunk híreit, magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmait, útmutatóit!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.