Fotó: Dreamstime

Többet mutat az ESG-jelentésük, mint amit tesznek a cégek

Mehlhoffer Hanna

Archív cikk

Egy kutatás szerint az abban részt vett vállalatok 60 százalékában az ESG-jelentés mögött nincsen tényleges cselekvés. Az ok a globális gazdaság gyengélkedése és az elérhető technológiához képest túlzottan ambiciózus célkitűzések.

A “2023 Fidelity International ESG Analyst Survey” (2023-as évi Fidelity Nemzetközi ESG Elemző Felmérés) című kutatást a Fidelity globális befektetési alapkezelő végezte, az eredményekről az ESGtoday számolt be. Úgy készült a felmérés, hogy az alapkezelő elemzői a munkájuk során velük kapcsolatba került 15 ezer vállalat eredményeit összegezték.

Mivel az üzleti világban mind gyakoribb a fenntarthatósági tényezőkhöz kötött jövedelmezés az analízis szerint, úgy tűnhet, hogy a cégek egyre közelebb vannak az ESG-tényezők tevékenységeikbe való beépítéséhez, de igazából:

  • nem érik el kitűzött fenntarthatósági céljaikat
  • túlértékelik az ESG-jelentéseiket a tényleges cselekvéshez mérten.

A felmérés észrevételei szerint az érintett vállalatok közel 60%-a „mérsékelten” vagy „jelentősen” jobb ESG-pontszámokról számol be, mint amit cselekvéseik megindokolnának. Kifejezetten magas az arány energia-ágazatban, ahol a jelentések szerint csak a vállalatok 17 %-ának tevékenysége egyezik meg jelentéseivel.

Esélytelenek a 2030-as célkitűzések

A legtöbb fejlett országban működő multinacionális cég már kitűzte célként a net-zero vagy nettó nulla elérését. A vállalatok egy része mégsem halad jó úton annak elérése felé:

  • Jelenlegi módszereikkel 57%-uknak van esélye 2050-re elérni a nettó nullát.
  • Ez az arány az európai vállalatok esetében 69%,
  • észak-amerikai vállalatok esetében 53%.

Még lehetetlenebbnek tűnik a 2030-as net zero elérés. A szakértők tavalyi adatokhoz képest romlást tapasztaltak.

  • A vállalatok 24%-ának sikerülhet csökkenteni a kibocsátást 2030-ra (tavaly ez az arány még 25% volt).
  • Ezen belül az európai cégek 25%-ának (tavaly 31% volt),
  • és a japán cégek 27%-ának (tavaly szintén 31% volt).

Azonban a múlt évhez képest javulás is történt:

  • Észak-amerikai cégeknél, amelyeknél 20%-ról 23%-ra nőtt az arány
  • és Kína is fejlődik, ahol 29% lett 23%-ból.

Miért kerülnek messzebb a célok?

A csökkenés fő oka az lehet, hogy a gyenge globális gazdasági körülmények miatt a vállalatok azonnali megoldásokra összpontosítanak hosszú távú fenntarthatósági problémák helyett, viszont az ESG-jelentés meglétét elvárják a befektetők. A Fidelity szakemberei további jelentős problémaként nevezik meg a technológiai hiányosságokat is.

Bár a vállalatok klímaváltozással kapcsolatos céljaik ügyében sok a kérdés, a felmérés szerint sok vállalatnál egyre nagyobb a hangsúly az ESG-n.

  • A megfigyelt vállalatok 73%-a nyitott és válaszol az ESG-vel kapcsolatos kérdésekre.
  • Több, mint 50%-uknál a vezetők javadalmazása a fenntarthatósági célokhoz kapcsolódik.
  • Több, mint 60%-uknál a fenntarthatóságot igazgatósági szinten felügyelik.

Utóbbi szempontok például hangsúlyosak, ha a vállalat GRI-standard szerinti fenntarthatósági jelentést készít.


Olvasd el ezeket is!

  • Minden vállalatnak kockázat a hőhullám

    A világ legforróbb heteit éljük, és a hőhullám az egészségügyi kockázatokon kívül komoly pénzügyi, gazdasági veszélyeket is jelent. Milyen ágazatok, hogyan veszélyeztettek, és miként tehetnek ellene a cégvezetők?

  • Felkészültek-e az európai cégek az ESRS-re?

    Az európai cégek fele már az új EU-s fenntarthatósági jelentéstételi szabályokra (ESRS) készül, ami pozitív folyamatokat indít el. Ám a pontos beszámolókat követelő befektetők nem nyugodhatnak meg teljesen.

    • Videós tartalom.Archív cikk.

      Vel eum iriure dolor

      Summo verterem omittantur ea mel. Ut cum commodo fastidii reprimique. Duo ne utroque pericula assueverit, sea ad ipsum munere labore, duo eu ullum quidam. Est ea aliquip iracundia, ei usu dicta pertinax. Aliquip legendos ex mea, primis placerat eam an.

    Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

    Feltétlenül szükséges sütik

    A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

    Statisztikai sütik

    Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
    A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.