GWI: a magyar fogyasztók nyitottak a fenntarthatóságra

Hiperzöld

Archív cikk

A magyar fogyasztók fontosnak tartják a fenntarthatóságot, a technológiai újdonságok iránt pedig akár nyitottabbak is, mint más európai országok lakói – derül ki a GWI fogyasztói magatartással foglalkozó globális kutatócég felméréséből.

A londoni székhelyű GWI 52 országban vizsgálja a fogyasztói szokásokat, Magyarországon most először készítettek felmérést. Vizsgálata alapján az derült ki, hogy míg Európában átlagosan 43 százalék, a magyar fogyasztók 48 százaléka várja el a környezettudatosságot a vállalatoktól – mondta Major Helga, a Publicis Groupe Hungary média üzletágának stratégiai igazgatója.

Az internetes szokásokat vizsgáló felmérésből az is kiderül, hogy belföldön a hagyományos üzletek még mindig 60 százalékban uralják a vásárlásokat, Európában viszont már 51 százalékkal az online kereskedelem vezet. A magyarok ugyanakkor nagyobb arányban alkalmazzák az új technológiáka. A Z-generációnak (az ezredforduló táján és az utána következő évtizedben születettek) például 49 százaléka használ hidetésblokkolót, miközben az európai átlag ebben a korcsoportban 38 százalék. Kriptovalutával a magyarok 17 százaléka rendelkezik. Robottechnológiát 39 százalék, mesterséges intelligencián alapuló eszközt 46 százalék használ, mindegyik arány több százalékponttal magasabb a kontinens átlagánál.


Olvasd el ezeket is!

  • Felkészültek-e az európai cégek az ESRS-re?

    Az európai cégek fele már az új EU-s fenntarthatósági jelentéstételi szabályokra (ESRS) készül, ami pozitív folyamatokat indít el. Ám a pontos beszámolókat követelő befektetők nem nyugodhatnak meg teljesen.

  • Új szintre léphet a fuvarozás: mérhető előnyöket hozott az eTrailer

    A közúti árufuvarozás egyik legnagyobb kihívására – a hatékonyság növelésére és a károsanyag-kibocsátás csökkentésére – adhat új választ az a technológia, amelyet első alkalommal vizsgáltak egy eddig példa nélküli, valós üzemi környezetben végzett tesztprogram keretein belül, egyszerre három hajtásláncon is. A Volvo Hungária Kft. kezdeményezésére, a Krone Trailer SE Kft-vel…

  • Zöld hitel: az energiatakarékos otthonoké a jövő

    Rengeteget tud spórolni a rezsiköltségeken, aki energiatakarékos ingatlant vásárol, vagy korszerűbbé teszi meglévő otthonát. Pontosan az utóbbit, vagyis az ingatlan korszerűsítését, energetikájának javítását támogatja és célozza az a szabálymódosítás is, amely november 1-től lépett életbe.

ingyenesen elérhetővé tettük Üzleti fenntarthatósági portálunk híreit, magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmait, útmutatóit!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.