„A zöld fesztivál azért nagy mondás”

A Sziget-fesztivál fenntarthatóságáról, társadalmi szócső szerepről, adatalapú körforgásról Dominus Ákos fenntarthatósági menedzserrel

Mehlhoffer Tamás

Archív cikk

Hamarosan itt a 2023-as Sziget fesztivál, amely az ország legnagyobb nemzetközi fesztiváljaként mindig is elöl járt társadalmi ügyek képviseletében. Mi a helyzet a környezeti fenntarthatósággal egy ilyen hatalmas logisztikájú rendezvény esetében? Milyen tanulságokat vonhat le a rendezvény iparág vagy más vállalatok az itt tett lépésekből?  Dominus Ákos, a Sziget fenntarthatósági menedzsere mutatja be nekünk, mit jelent a fenntarthatóság a fesztiválon.

Milyen fenntarthatósági célokat tűz ki maga elé a Sziget? Itt az ESG (environment, social, governance) betűinek mindegyikét értem, tehát nem csak a környezeti, hanem a társadalmi és vállalatirányítási hatásokat is.

Dominus Ákos

Azzal kell kezdenem, hogy nem a fesztiválipar a legszennyezőbb iparág a világon, valószínűleg az első tízben sincs benne. Ennek ellenére mi már korán nagy hangsúlyt fektettünk az ESG-célokra. A fesztiválok közösségi hatása ugyanis nagy: már a 70-es évektől kezdve progresszív társadalmi kísérletek voltak, mindig is próbáltak mikrotársadalmakat, saját ökoszisztémákat megteremteni. Ennek révén a társadalmat célzó üzenetek mindig markánsan jelentek meg. Mivel egyre nagyobb a fesztivál látogatók és általában a világ érzékenysége a társadalmi, környezeti kérdésekre, nekünk is reagálni kell ezekre, és mindezt hitelesen kell megtennünk.

Mindemellett a mai fenntarthatósági gondolat nem könnyen implementálható, hiszen ez a fogyasztás csökkentéséről szól, miközben a fesztivál fogyasztásorientált műfaj – ezt az ellentmondást kezelnünk kell.

A társadalmi aspektusokat tekintve: a Sziget mindig is a szócsöve volt különböző társadalmi ügyeknek. A Civil Sziget helyszínünk révén a civil szervezetek jelenléte elég markáns volt mindig. 2019 óta a Nagyszínpadon is teret adunk egy-egy társadalmi ügynek ún. special party keretében. Kiállunk Ukrajna mellett, és együtt dolgozunk a Superar gyerekkórussal a hátrányos helyzetű fiatalok zenei neveléséért.  Az LMBTQ-ügy is mindig markáns része a rendezvénynek. Idén lesz 20 éves a Magic Mirror helyszín, amit meg is ünneplünk. Ezek a témák programszintűen vannak jelen a Fesztiválon, míg a környezeti intézkedéscsomag inkább rendszerszintű beavatkozás a vendéglátás, a hulladékgazdálkodás és a körkörös gazdasággal kapcsolatos adatfeldolgozás kapcsán.

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert ez nagyon érdekesnek tűnik: milyen adatfeldolgozást végeztek, ami a körforgásos gazdasághoz járul hozzá?

A Sziget Zrt. aláírta a Green Deal Circular Festivals nevű holland kezdeményezés dokumentumát, amelyben a résztvevő fesztiválok közös kísérletet tesznek a körforgásos gazdaság megvalósítására. A projekt az adatgyűjtés időszakában van, amelyben információt gyűjtünk a környezeti terhelésről, a felhasznált anyagokról, a látogatók fogyasztói szokásairól. Bár külföldi tulajdonú cég vagyunk, azt látom, hogy az adatalapú döntéshozatal itthon még gyerekcipőben jár a társfesztiválokhoz képest – ez kulturális kérdés lehet. De íme egy példa arra, mit is fogunk csinálni: idén a vendéglátóhelyeknek kötelező lesz egy adatközlő ívet kitölteniük, amelyből arról kapunk információkat, hogy a különböző klímaterheléssel járó menük mennyire vannak jelen a fogyasztásban. Ebből megtudjuk, hogy például a szennyezőbbnek számító marhahúsos fogásokhoz képest mennyi vegetáriánus étel fogy, és a kínálatot befolyásolhatjuk a jövőben ennek mentén.

Tegyük fel, hogy kiderül: sokkal többen kínálnak hamburgereket, mint falafelt. Mit fogtok tenni jövőre? Díjkedvezményt kap az a vendéglátós, aki több vega ételsort kínál vagy jobb promóciót kapnak a klímabarát menük?

Árkedvezménnyel nem szoktunk élni, a kommunikációs eszközöket használjuk inkább. De abban a helyzetben vagyunk, hogy a vendéglátó vállalkozások körében nagy az érdeklődés a Szigeten árusítás lehetősége iránt, így tudunk válogatni közöttük. Például annak mentén, hogy ki hajlandó a fenntarthatóságot jobban tükröző irányba átalakítani a kínálatot.

Ha már kommunikáció: a teljes PR és marketing körülbelül hány százalékát fordítjátok arra, hogy a fenntarthatósági lépéseket bemutassátok a közvéleménynek?

Úgy 10 százalékra becsülném, de erről nincs pontos adat.

Nem kevés.

Sajtóban, hírlevelekben, közösségi médiában kommunikálunk, és a rendezvényen is van öt Green Sziget helyszín. Molinókat is kiteszünk, de ezekből visszafogottan használunk és azokat is újrahasznosítjuk.

A hulladékgazdálkodásban milyen lépéseket tudtok tenni?

Ez a terület folyamatos átalakulásban van, a legújabb rendszerátalakítás épp nemrég lépett életbe. Ez most elég rosszkor jött nekünk, és még most, a fesztivál előtt egy héttel is formálódnak még csak az ezzel kapcsolatos idei megállapodások. Annyit azért biztosan tudunk, hogy szelektíven fogunk gyűjteni és a komposztálható hulladékot is külön gyűjtjük egyes helyszíneken.

Mi a látogatók visszajelzése, mennyire zöld a Sziget?

Erre speciálisan nem szoktunk rákérdezni. Itt realistának kell lennünk, mert a Szigetet nem mondanám zöldnek. A „zöld fesztivál” az nagy mondás.  Kifejezetten zöldek az egészen kis rendezvények tudnak lenni, ahol kicsi a közönség is és az infrastruktúra is. A nagyobbak közül itthon az Ozora fesztivál tud az lenni, de egyrészt még az is sokkal kisebb, mint mi vagyunk, másfelől pedig szerencsés helyzetben vannak mind a közönség összetétele, mind a helyszíni adottságok miatt. Ha nem is vagyunk zöld fesztivál, de a zöld intézkedéseink fontosak; én ezt versenyképességi kérdésnek is ítélem meg. Kutatásaink, felméréseink azt mutatják, hogy a látogatók egy része egyre inkább ezt is figyelembe veszi, amikor arról dönt, melyik fesztiválra fizet be. Nem annyira fontos, mint a lineup (nevet), de azért figyelembe veszik.

Készít-e a Sziget fenntarthatósági jelentést?

Az idén nem csinálunk. A tavalyi rendezvényről készítettünk, de nincs értelme igazán annak, hogy minden évben elkészítsük, mert nem tudunk évről-évre látványos változást elérni egy gazdaságilag alapvetően kedvezőtlen időszakban. Hároméves távlatban gondolkodunk, akkor lesz majd megint jelentésünk. Viszont auditunk lesz az idén is, a Greener Future nevű angol szervezet auditálja majd fenntarthatósági törekvéseinket. A feedback riportot, amit kapni fogunk a végén, majd nyilvánossá is tesszük.

A Green Sziget törekvéseiről itt olvashattok részletesen.


Olvasd el ezeket is!

  • Ezt várja a cégektől a CSRD a körforgásos gazdaság terén

    Sokat foglalkoznak az EU új jelentéstételi irányelvével (CSRD), de még kevés elemzés jelent meg arról, mit is várnak el tulajdonképpen a vállalatoktól. Mivel előbb-utóbb, minden cég érintett lesz, ideje megkezdeni a felkészülést: lássuk először a körforgásos gazdaságra vonatkozó elvárásokat a jelentésben. A körforgásos gazdaság a fenntartható vállalati működés kulcsa, a…

    • Videós tartalom.Archív cikk.

      Vel eum iriure dolor

      Summo verterem omittantur ea mel. Ut cum commodo fastidii reprimique. Duo ne utroque pericula assueverit, sea ad ipsum munere labore, duo eu ullum quidam. Est ea aliquip iracundia, ei usu dicta pertinax. Aliquip legendos ex mea, primis placerat eam an.

    • WWF-webinár meghívó: vízzel kapcsolatos vállalati kihívások és az ESG-szigor

      Meglovagoljátok a hullámot vagy sodródtok az árral? Ezt a kérdést teszi fel a WWF Magyarország, amely ingyenes webinárt szervez a vízkockázat és az ESG-szabályozás összefüggéseiről. A víz közös kincsünk, amelyre minden vállalatnak szüksége van – ugyanakkor veszélyt is jelent, hiszen a természeti katasztrófák 90%-a a vízzel vagy annak hiányával kapcsolatos,…

    Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

    Feltétlenül szükséges sütik

    A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

    Statisztikai sütik

    Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
    A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.