Sokat foglalkoznak az EU új jelentéstételi irányelvével (CSRD), de még kevés elemzés jelent meg arról, mit is várnak el tulajdonképpen a vállalatoktól. Mivel előbb-utóbb, minden cég érintett lesz, ideje megkezdeni a felkészülést: lássuk először a körforgásos gazdaságra vonatkozó elvárásokat a jelentésben.
A körforgásos gazdaság a fenntartható vállalati működés kulcsa, a hulladéktermelés és káros széndioxid-kibocsátás csökkenésének egyik fontos fegyvere a gyártás során. Nem csoda, ha minden környezetvédelmi irányelv nagy figyelmet fordít rá. Nem kivétel a CSRD sem. A közhiedelemmel ellentétben a körforgásos gazdaság nem a hulladék újrahasznosításával egyenlő, bár ez is fontos része a koncepciónak. A „circular economy” inkább az anyagfelhasználás csökkentését, a nyers erőforrások kizsákmányolásának megszüntetését irányozza elő. (Január folyamán még részletesebben írunk a témáról, mivel megjelenik a körforgásos gazdaság bibliája, a Circulartiy Gap Report 2024-es kiadása, amely feltérképezi, hol tartunk a felhasználás-szeméttermelés kettősét jelentő lineáris gazdaságról a körkörösségre való átállásban.)

Az új Vállalati Fenntarthatósági Jelentési Irányelv (CSRD) célja a jelenlegi lineáris gazdaság átállítása körkörösre, és magában foglal egy konkrét keretrendszert amely összekapcsolja a vállalatok erőforrás-felhasználását fenntarthatósági teljesítményükkel- Ez az ESRS E5 (Európai Fenntarthatósági Jelentési Szabvány). A keretrendszer részletezi a nyersanyag-felhasználás, a körforgásos tervezés, a hulladéktermelés, valamint az anyag- és és termék-visszanyerésre vonatkozó közzétételi követelményeket.
Mit tartalmaznak ESRS E5 közzétételi követelményei – ezt részletezi a Vivid Earth elemzése.
E5-1: Erőforrás-felhasználással és körforgásos gazdasággal kapcsolatos irányelvek:
A vállalat által végrehajtott körforgásos gazdaságot érintő irányelveket részletezi. A vállalatnak jeleznie kell, hogy az irányelvei hogyan és milyen módon támogatják a nyersanyagok használatának átállítását a nyers erőforrásoktól, és hogyan járulnak hozzá az újra megújuló erőforrások termeléséhez, valamint az ökoszisztémák regenerációjához.
E5-2: Erőforrásfelhasználással és körforgásos gazdasággal összefüggő intézkedések és erőforrások:
A vállalat körforgásos gazdaságot érintő intézkedéseit és hozzárendelt erőforrásait magyarázza: a vállalatnak meg kell határoznia, hogy az intézkedései kapcsolódnak-e a hulladék hierarchiához, vagy részletesebb körforgásos gazdasági stratégiát alkalmaznak-e az értéklánc teljes terjedelmében.
Hiperzöld jegyzet
Itt a fenntarthatósági zsargonban ismert 10R tényezői lehetnek a stratégia elemei: nem-használat, újragondolás, csökkentés, újrahasználat, javítás, felújítás, újragyártás és átalakítás, újrahasznosítás. Azért 10R, mert angolul így hangzanak: Refuse, Rethink, Reduce, Reuse, Repair, Refurbish, Remanufacture, Repurpose, Recycle, Recover
E5-3: Erőforrásfelhasználással és körforgásos gazdasággal összefüggő célok
Kommunikálja a vállalat által elfogadott célokat, amelyek támogatják az erőforrásfelhasználását és a körforgásos gazdaság politikáját: a vállalatnak meg kell határoznia, hogy a célok hogyan és milyen módon kapcsolódnak a be- és kiáramló elemekig (beleértve a hulladékot, termékeket és anyagokat), valamint hogy melyik hulladék hierarchia réteghez kapcsolódik a cél.
E5-4: Erőforrás-beáramlás
Leírja a vállalat saját működése és értéklánca során felhasznált anyagbeáramlást: a vállalatnak tartalmaznia kell a fenntartható forrásból származó biológiai anyagok, nem nyers-, újrahasznált vagy újrahasznosított anyagok felhasználását, valamint információkat arról, hogy hogyan számolják ki az adatokat.
E5-5: Erőforrás-kiáramlás
Információkat nyújt a vállalat anyagi erőforrás-kiáramlásáróll, beleértve a hulladékot, és magyarázza, hogyan járul hozzá a vállalat a körforgásos gazdasághoz, és részletezi a hulladékkezelési stratégiát: a vállalatnak nyilvánosságra kell hoznia az anyagok tartósságát, javíthatóságát és az újrahasznosított tartalom arányát.
E5-6: Potenciális pénzügyi hatások
A vállalatnak nyilvánosságra kell hoznia a lehetséges pénzügyi hatásokat az erőforrásfelhasználásból és a körforgásos gazdasággal összefüggő hatásokból, kockázatokból és lehetőségekbőlpénzügyi értékben, vagy amikor ez nem lehetséges, minőségi információkat kell prezentálnia.


