Fotó: Pexels

Jön a KKV Technológia Plusz Hitelprogram

Hiperzöld

Archív cikk

A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat a nem budapesti kkv-k számára, például zöld energiát támogató technológiák vásárlására – írja az MTI.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bejelentette, hogy a kormány elsősorban olcsó és célzott hitelekkel összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.

Kiemelték: a második negyedévtől kezdődően a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára a 450 milliárd forintos keretből 130 milliárd forintnyi könnyen elérhető, kedvező hitelprogramot indítanak.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram célja a kkv-k olyan beruházásainak a támogatása, amelyek esetében a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek jelenleg akadályozzák a finanszírozást.

A hitel Budapest kivételével az ország egész területén felhasználható. Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió forint között lesz, 0 százalékos kamat mellett.

Mint részletezték, a hitel felhasználható új eszközök beszerzésére. Így gépek, informatikai eszközök vagy megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöld energiát támogató technológiák megvásárlására. Emellett a projekttel összefüggő immateriális javak beszerzésére. Emellett igénybe vehetők képzési és tanácsadási szolgáltatások is.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram részletes termékleírása márciusban kerülhet kihirdetésre. A hitelkérelmeket, pályázatokat várhatóan áprilistól lehet majd benyújtani az országszerte megtalálható MFB pontokon – fűzte hozzá az NGM.

A második negyedévben induló KKV Technológia Plusz Hitelprogramon túlmutatóan a vállalkozások fejlesztését a harmadik és negyedik negyedévében induló, további hitelprogramok fogják segíteni, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium kellő időben fogja tájékoztatni a vállalkozásokat – ígérte az NGM.


Olvasd el ezeket is!

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.