Fotó: Freepik

Társadalmi vita
a magyar ESG- törvénytervezetről

Hiperzöld

Archív cikk


A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) társadalmi vitára bocsátja a nemzeti ESG-keretrendszerről szóló törvényjavaslatot. Emellett a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését is szolgáló, a környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló javaslat célja a magyar vállalkozások versenyképességének növelése, ezáltal a magyar gazdaság erősítése – írja az MTI.

Szakmai és társadalmi vita is szükséges

A KKV Stratégiában (Magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019-2030) lefektetett célokkal összhangban, a kormány egy nemzeti ESG-kerettörvényt tervez benyújtani az Országgyűlésnek. Ezt annak érdekében teszi, hogy a vállalkozások megőrizzék, sőt növelhessék versenyképességüket. A törvényjavaslat véglegesítését és benyújtását megelőzi a tervezet szakmai és társadalmi vitája, amely során várják az érintettek véleményét – áll a közleményben.

Az Európai Unió már több olyan jogszabályt alkotott az utóbbi években, amelyek érvényesíteni és egységesíteni kívánják az ESG-szempontokat a gazdaságban. Figyelembe véve, hogy az egyes vállalatok ESG-teljesítménye egyre inkább befolyásolja a hozzáférést a finanszírozáshoz és a piacokhoz. Így az egyre jelentősebb hatással bír a vállalkozások versenyképességére – írja a közlemény.

Egyszerű és közérthető szabályozás a törvénytervezet célja

A GFM hangsúlyozza, hogy a hazai vállalkozások nagy része már ma is szembesül az ESG-vel összefüggő adatkérésekkel és megfelelőségi elvárásokkal. Ezért mindenki számára közérthető, világos, egyszerű szabályokat kell alkotni. Továbbá előremutató támogatást szükséges nyújtani a hazai vállalatoknak a felkészülésben.

A törvénytervezet annak az elköteleződésnek teremt alapot a magyar gazdaság működésében, hogy „örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk, anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit, illetve a család intézményét” – ismertették.

A törvénytervezet célja a hazai vállalatok versenyképességének megőrzése mellett, hogy a fogyasztók hiteles információk alapján hozhassák meg döntéseiket. Kiemelten fontos, hogy a kormány a magyar vállalatok ESG-adatszolgáltatásra és minősítésre való proaktív, strukturált felkészítésével javítsa a gazdaságszabályozás kiszámíthatóságát. Illetve megszüntesse a külső szereplők, vevők és finanszírozók ESG-felelősségvállalással kapcsolatos elvárásainak ellentmondásait – írták. A társadalmi véleményezésre bocsátott tervezet hamarosan megismerhető lesz a kormányzati portálon – jelezte a GFM.


Olvasd el ezeket is!

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.