Humorral kampányolnak az erdőkért neves művészek

Becsüljük meg az erdőket, ha már megbecsülik nekünk az értéküket

Hiperzöld

Archív cikk

A humor műfajával hívja fel a figyelmet az ökoszisztéma-szolgáltatások jelentőségére Litkai Gergely és Udvaros Dorottya közös kisfilmjében. De lesz-e csattanó?

Litkai Gergely és Udvaros Dorottya ismét összefogtak a Greenpeace-szel. Ezúttal a humor és a költészet eszközével mutatják be, hogy az erdőket vészes mértékben irtják a fáért, ami még gazdasági szempontból is értelmetlen. A művészek ebben a videóban prezentálják az erdők élővilágának értékét.

Ha ugyanis beárazzuk az erdők által az emberiségnek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások többségét – figyelembe véve a klíma-  árvíz-, és talajvédelemben betöltött szerepüket és az általuk fenntartott élővilágot, valamint azt, hogy az ember testi, lelki jólétéhez mennyiben járulnak hozzá – akkor összehasonlíthatatlanul nagyobb összeget kapunk, mint amennyi a bennük lévő faanyag értéke.

„Na, de mit tud egy fa a Mátrában?”

Ekképpen tette fel a költői kérést Litkai Gergely. Magyarországon 2 millió hektár erdő van, amiből már csak 300 hektár maradt meg természetes valójában. Ha csak egyetlen kocsánytalan tölgy élővilágát vesszük számba, akkor a védett fajok pénzbeli értékével számolva a süngombától a szarvasbogáron, piszedenevéreken, mókusokon át a fakopáncscsaládig több mint másfél milliós összeget kapunk. És ez csupán egyetlen fa: egy 120 éves, Mátrában álló kocsánytalan tölgy, amely tölgyléptékben nézve egyáltalán nem számít öregnek. Sőt, még csak éppen elérte a felnőtt kort, hiszen ezek a fák akár 800-1000 évig is elélnek, de erdőgazdálkodói szemmel már bőven vágásérett.

A faanyaga kb. 110 ezer forintot ér, azaz ennyiért áldozunk fel másfél milliót. Ha ehhez hozzáadjuk a rovarok után kutató védett énekesmadarakat is, akkor 1 millió 750 ezret.

Ez olyan, mint hogyha az otthonomat azért dózerolnák le, mert valakinek szüksége van a bontott parkettámra. Azért lássuk be, hogy ez nem reális.

– hangzik el. 

Ha nem csupán egyetlen fát, hanem az erdők értékét vizsgáljuk

  • egy hektárnyi erdő évente 3,8 tonna szén-dioxidot tud megkötni, ez az ország teljes erdőterületére számolva 210 milliárd forintot jelent.
  • Ha hozzáadjuk az új erdőtelepítések széndioxid-megkötő képességét, 13 és fél milliárd forintot,
  • a talaj szénmegkötő képességét, 48 milliárd forintot,
  • a jó állapotú erdők árvízvédelmi, vízvisszatartó szerepének értékét, 15,33 milliárd forintot (évente)
  • és a rekreációs szolgáltatásokét, 30-50 milliárd forintot (évente),
  • az összesen 316 milliárd forint évente! (2015-ös számítás szerint.) Ennyi az, amit az erdők egy év alatt nekünk embereknek ingyen nyújtanak.

Hagyni kell élni a körülöttünk lévő csodát. Amikor nagyon fáradt vagyok és nagyon sokat dolgozom, akkor azt veszem észre már jó ideje, hogy semmi más nem tud megnyugtatni. Nincs az a zene, nincs az a könyv, nincs az a vers. Semmi más nem tud megnyugtatni, csak ez a látvány.

– mondta Udvaros Dorottya arról, hogy neki mit jelent az erdő. 


Olvasd el ezeket is!

  • Nem finanszíroz olaj- és gázprojekteket a gigabank

    Újabb példa arra, hogy a fenntartható banki finanszírozás térnyerésére: a BNP Paribas bejelentette, hogy befejezi az új olaj- és gázkitermelő projektek finanszírozását. Az ügyfélkörében lévő szénhidrogén-termelő vállalatok számára szolgáltatott finanszírozásról szóló határozat az első lépés a BNP Paribas kötelezettségvállalása felé, hogy 2040-ig teljesen elhagyja a fosszilis üzemanyagok ipari hasznosításához kapcsolódó…

  • Zöld hidrogén:
    új csodafegyver születik?

    Soha nem látott növekedést jósol a fosszilis energiákat a nehéziparban és közlekedésben is felváltani hivatott megoldásnak a Deloitte új jelentése.

  • Műanyag, a titkolt kockázat

    A Planet Tracker pénzügyi non-profit legutóbbi kutatása szerint a világ vezető műanyaggyártói nem mutatják be befektetőiknek a plasztiktermelés környezeti és társadalmi kockázatait, inkább kiskapukat keresnek.

Üzleti fenntarthatósági portálunk "Hipergyors info" rovatának friss hírei továbbra is ingyenesek és azok is maradnak. A magyarul egyedülálló, hasznosítható tartalmak, útmutatók, tanácsok azonban csak előfizetőink számára elérhetők.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy weboldalunk alapvető funkciói használhatóak legyenek. 

Statisztikai sütik

Weboldalunk fejlesztésének, valamint a felhasználói élmények javításának céljával olyan sütiket is használunk, melyek arról tárolnak információt hogy látogatóink hogyan használják weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani, csupán olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt látogatta meg, a weboldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek időtartama, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek.
A Google Analytics sütijeivel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben.